A magyar vadászat története

A történetírások is utalnak rá, hogy a Kárpát-medence természeti viszonyai nagyon megnyerték az ide érkező magyarok tetszését. Az alföld nagy része buja növényzetű ligetes-erdős síkság volt, hatalmas kiterjedésű állóvizes mocsaras területekkel. Az északi és keleti részeken hatalmas erdőségek területek el. Mindez sejteti, hogy a terület rendkívül gazdag lehetett vadban. Ez az állapot jellemezte Magyarországot az egész középkorban.

A rendkívül gazdag állatvilágban olyan vadfajok is voltak, amelyek az óta teljesen kipusztultak. Az alföld erdeiben még őstulok csordák is legelésztek, különösen Erdélyben gyakori volt a bölény, az ország északkeleti részében jávorszarvas is élt. A hód vadászata az Árpád-kori királyok korában elterjed foglalkozás volt. A hódvadászok külön faluban laktak, saját ispánjuk vezetése alatt álltak. A nagyszabású udvari vadászatok legáltalánosabb módja a lovon való hajtóvadászat kutyával. A nagyvadakat, amikor a kutyák lefogták többnyire dárdával szúrták le. A középkori vadászatokban nagy szerep jutott a vadászkutyáknak. A solymászat első virágkorát a XIII. században élte. A legáltalánosabb vadászfegyver az íj és nyíl volt. Vadászati eszközök voltak: a hajító fegyverek, a szekerce, a kelevéz, fontos szerepe volt a dárdának, vadászkésnek, hálónak. A napi vadfogó eszközök, akkor még nem voltak az orvvadászat jellegzetes eszközei: hurkok, kaptányok, hálók, tőrök, csövek, kaszák, ötvasak.

A vadászatnak Magyarországon a középkorban nagyon kevés korlátja volt. Ezt talán a sokszor emlegetett vadbőség is magyarázta. A vadászati jog minden szabad magyart megillette. Az időbeli korlátozások e korban még ugyancsak ismeretlenek voltak. Az első vadászati törvény 1092-ben jelent meg, amely az ünnepnapokon tiltotta meg a vadászatot, különbüntetést állapítva meg a tilalom ellen vétő papok számára. A II. Ulászló-féle vadászati törvény 1504-ben a jobbágyoknak tiltotta meg a vadászatot a szarvasra, őzre, nyúlra, vaddisznóra, fácánra és császármadárra. Ez volt az első lépés ahhoz, hogy a vadászat nemesi előjoggá váljék, amit azután a későbbi vadászati törvények még jobban kiegészítettek.

A XVI. században bekövetkezett török hódítás a vadászatban is nagy változásokat hozott, megritkult a hasznos vadállomány, elszaporodtak a ragadozók, kialakult a nagybirtokosok vadászata. A XVI. századtól kezdve sokszor nehézségekben ütközött a vadászat és a vadgazdálkodás. A XVI-XVII. században nagy jelentőségük volt a vadaskerteknek. A vadászat ebben a korban nagyrészt a vad megfogását jelentette, éppen a lőfegyverek tökéletlen volta miatt. a török időkben a vadászati jog terén csak a helyhatósági jogalkotásban mutatkozik fejlődés, egyébként 1729-ig újabb törvény nem szabályozza a vadászatot. Az 1729. évi XXII. tc. törvény még jobban kiépíti a vadászatnak a nemesi előjog-jellegét, a nemesember az országban mindenütt vadászhat, kivéve azokat a területeket, amelyekben az ingatlan tulajdonosa az idegen vadászatot megtiltja. Első ízben jelennek meg a törvényben a tilalmi idők.

A magyar vadgazdálkodás történetében a XIX. század vége jelentett a korszakalkotó változást. 1872-ben került megalkotásra és jóváhagyásra a modern kori Magyarország első vadászati törvénye. E törvény a vadászat jogát a földtulajdonhoz kötötte meghatározta a vadászterület legkisebb kiterjedési nagyságát és az ország területének kötelező vadászati hasznosítását. 1880-ban indul meg a Vadászlap. A vadászok önszerveződése alapján 1881.-ben alakul meg az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Szigorú fellépést követeltek az orvvadászat minden formája ellen. Megkezdődött a vadállomány rendszeres téli etetése, kímélete, vadászati szakszemélyzet alkalmazása. 1883 évben elfogadásra kerül az újabb vadászati törvény – 74 évig törvénybe volt - , a XX. törvénycikkben a vadászat személyi feltételei közé került a vadászjegyváltási kötelezettség, valamint a fegyvernyilvántartás és a fegyveradó bevezetése. A törvény a szaporodás idejére /02.01-08.15-ig/ általános vadászati tilalmat rendelt el. A sikeres vadgazdálkodásnak tulajdonítható, hogy a vadászat eredménye évről évre növekedet. A századfordulón megjelent a természetvédelmi előírások is.

A felszaporodó nagyvadállomány az 1950-es évek közepére ismét károkat okozott a mezőgazdasági növényekben. A bérvadásztatás újból beindult. Az 1960-as években a magyar vadászok zömének az apróvadászatok adták a vadászati lehetőséget, hiszen akkoriban a vadászterületek nagy részén szép számmal élt mezei nyúl, fácán és szürkefogoly. A vadásztársaságoknál rekord időszakát élte a fácántenyésztés, hiszen az állomány 2,5 millióra, a teríték 1 millió darabra nőtt. A hatvanas évek közepén, a hetvenes évek elején estek a magyar világrekord nagyvadtrófeák, őz, dám és gímszarvas esetében egyaránt. A magyar vadgazdálkodás nemcsak Európa, hanem az egész világ érdeklődését felkeltette, különösen az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás megrendezésével. A megnövekedett alföldi őzállomány, a sikeres dámszarvas-telepítések és az erdőtelepítésekkel összefüggően még inkább térhódító vaddisznóállomány, valamint a gímszarvas erdőket is elhagyó terjeszkedése, tíz év alatt az 1980-as évek elejére, már magában hordozta a jövő vadgazdálkodási problémáit is. A vadászterületek, a magyar vad iránti nagy érdeklődés miatt, valamint a költségek csökkentésére, egyre több vad értékesítését ajánlották fel a külföldi vadászatokat szervező MAVAD vállalatnak. A magyar vadászok és vadgazdálkodók a költségeiket már egyértelműen a vadászturizmusból és a vadhús értékesítéséből fedezték.

Az újabb rendszerváltást követően az új vadászati törvény a vadvédelemről, a vadgazdálkodásról, a vadaszatról 1997-ben lépett hatályba. Ebben a vadászat jogát ismét a földtulajdonhoz kötötték, a vadászterületek minimális kiterjedését 3.000 ha -ban állapították meg. a vadászterületek haszonbérlői ismét csak vadásztársaságok, azaz egyesületek lehetek, magánszemélyek, gazdasági társaságok nem. Az állami vadászterületek aránya 18%-ról 10%-ra csökkent. Jelenleg a vadászterületek 72 százalékán haszonbérlők-, 28 százalékán földtulajdonosok 10 éves tervek alapján gazdálkodnak. A vadásztársaságok száma 1370, amely jelentős növekedést jelent. A vadászterületek változása, a vadásztársaságok újra alakulása, új, gyakorlatlan vadászok megjelenése átmenetileg bizonytalanságot okozott, a vadászbalesetek száma megnövekedett.

A magyar és külföldi vadászok létszáma 1880 és 2006 között

Több tízezer vadász apasztja s ezzel tartja kordában a hazai vadállományt, amit a természetvédők is eltűrnek, hiszen természetes ellenség híján a vadon élő állatok elszaporodása tetemes anyagi kárt okozna. A vadgazdálkodást napjainkban is több probléma sújtja, de a nehézségek ellenére ma is számos kiemelkedő trófeájú példányt ejtenek el a vadászok. Magyarországon évente mintegy 220.000 nagy vadat és 600.000 apró vadat ejtenek el. A 2008 tavaszi állománybecslés során 550.000 nagy vadat, 800.000 fácánt és 550.000 mezei nyulat vettek számba. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint Magyarországon a nagy vadak becsült száma az elmúlt ötven évben a következők szerint alakult:

Magyarországon a nagy vadak becsült száma az elmúlt ötven évben a következők szerint alakult:

A szakemberek szerint a növekedés a tervszerű vadgazdálkodás, valamint a nagyvadak tartása, tenyésztése és vadászása céljából létesített, kerítéssel elzárt vadaskertek emelkedő számának növekedése.

A vadgazdálkodás évente 15-17 milliárd forint árbevételt jelent, a vadállomány évente 1,6 milliárd forint értékű kárt okoz a mezőgazdaságnak és további 200 millió forintnyit az erdőben. A legnagyobb kár a vaddisznóktól származik.

Szakirodalom:

1. Dr. Sárkány Pál-Vallus Pál: A vadászat kézikönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1971.

2. Kékessy László: A magyar vadász kézikönyve. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat kiadása, Budapest, 1925.